Szoptató anya étkezése

A védőnői újszülött látogatás alkalmával a legtöbbször az elsők között szerepel az a kérdés, mit lehet enni és mit nem a szoptatás alatt? Örömteli választ tudok erre adni, hiszen alapvetően mindent lehet enni, ahogy az édesanya azt eddig is tette. Viszont néhány apróságra érdemes odafigyelni.

A szülést követően általában két héten belül 8-10 kg – beleértve a babát is – súlyvesztéssel számolhatunk, továbbá a szülés során bekövetkező vérveszteség a vasraktárak tartalékaira is befolyással lehet. A szoptatás pedig még több energia-bevitelt igényel, mint a várandósság. Az is tény, hogy a baba már a magzati korban is az édesanya által elfogyasztott tápanyagokkal ismerkedett, de bélrendszere a születés után folyamatosan érik, mígnem ő maga is megkóstolhatja közvetlenül az új ízeket. Ahhoz, hogy ez az érési folyamat zökkenőmentes legyen, a fél éves korig tartó kizárólagos anyatejes táplálásnak igen nagy szerepe van. Amit az édesanya az igény szerinti szoptatás mellett tenni tud az, hogy változatosan és rendszeresen eszik.

Fontos tudni azt is, hogy szoptatás alatt nem szabad fogyókúrázni. Helyette érdemes és célszerű is mértéket tartani, vagyis inkább a "többször kevesebbet" elvét betartani és a 3. hónaptól pedig már nyugodtan lehet tornázni is, amennyire az jól esik.

Az egyik legfontosabb szempont és egyben megvalósítani is a legnehezebb, hogy legyen idő az étkezésre. Ideális lenne napi öt alkalommal, de ha háromszor sikerül ülve elfogyasztani az ételt és nem csak "kutyafuttában", az már jó. Ebben nagyon sokat tudnak segíteni az édesapák és a nagymamák is. A másik fontos dolog pedig, a változatosság.

Az étrend elsősorban legyen fehérjedús, tartalmazzon sok friss zöldséget, gyümölcsöt, és omega-3 zsírsavat, és napi két liter folyadék fogyasztása is mindenképpen javasolt. Tipp: készíts magad mellé egy pohár vagy egy flakon vizet oda, ahol szoptatni szoktad a babát, mert ha máskor nem, akkor úgyis jelzi a szervezeted, hogy folyadékra van szüksége.

Fehérjedús: húsok (elsősorban szárnyas), hal, tojás, kemény sajtok, natúr joghurtok, túró, olajos magvak, egyes hüvelyesek (pl. zöldbab)...
Zöldség-gyümölcs: elsősorban répa, zeller, cukkini, tök, cékla, sütőtök, saláta, spenót, sóska, alma, banán, mandarin, körte, szilva, szőlő...
Omega-3 zsírsav: lenmagolaj, repceolaj, halfélék...

Szoptatás alatt mindent lehet enni, de egyéni érzékenység előfordulhat, erre érdemes figyelni és bizonyos ideig mellőzni azt az ételt, ami esetleg egyértelműen a hasfájást okozta.
Továbbá a szoptatás alatt nem ajánlott forszírozni azt az ételt, ami az édesanyánál vagy az édesapánál puffadást, hasfájást eredményez, vagy azokat az ételeket, ami azelőtt még soha nem szerepelt az étlapon. Ez utóbbit ráér szoptatás után megkóstolni.