Testvérem született!

Megnyugtatásul: a testvérféltékenység túlélhető. És az a legviccesebb az egészben, hogy a testvérek eleinte még nem is sejtik, hogy az egyik legnagyobb ajándékot kapták azzal, hogy testvérek lehetnek. A testvér születés olyan nagy esemény egy gyermek életében, hogy akármekkora is a korkülönbség, nehéz feldolgozni. Hogyan tudjuk a helyzeteket jól kezelni? Hogyan tudjuk elsőszülöttünket minél előbb átsegíteni ezen az időszakon?


A gyermekek eleinte örülnek is meg nem is a kistestvér születésének. Persze ez természetes, hiszen még kicsik ahhoz, hogy az érzelmeiket megfelelő módon kezeljék. Örülnek, mert lehet kivel babázni, mert elmondhatják az oviban büszkén, hogy most már nekik is van húguk vagy öccsük, és mert tudják, hogy most már lesz kivel játszani otthon is. Nem örülnek, mert Anya mintha többet vagy csak a babával foglalkozna, mert sokszor a kicsit is magukkal kell vinni, ha mennek valahova; mert a legtöbben a kicsit akarják látni, mikor látogatóba jönnek, és mintha senkit sem érdekelné ezután, hogy vele mi van, és még lehetne folytatni a sort bőven. Nekünk, szülőknek nagyon nehéz megtalálni a helyes egyensúlyt, hiszen tudjuk, hogy a nagyobb gyermek most még több figyelmet igényel, de lelkiismeretfurdalásunk van, ha a kicsivel pedig nem törődünk annyit. Itt megsúgom, hogy a kicsinek előnye a nagyobb gyermekkel szemben, hogy biztos nem lesz elkényeztetve, mert rá szerencsére nincs annyi idő (így lehet például jó alvó, mert nem kapkodjuk fel, ha sír stb.). Másodsorban pedig a kicsinek az lesz a természetes, hogy testvére van, hiszen ő már együtt nő fel vele, és emiatt nem is tudja, tudhatja, tapasztalhatja meg, hogy mit jelent az, hogy az Anya figyelme most hirtelen kettéoszlik. Ez azt jelenti, hogy ő valószínűleg nem is igényel annyit, mint gondolnánk, örül annak a gondoskodásnak, figyelemnek, amit kap. Tehát a kicsi mellett minden további nélkül foglalkozhatunk többet a nagyobb gyermekkel, és kell is, hiszen a nagynak meg arra van szüksége, hogy csak ő legyen elsősorban a fontos. Ezért hasznos, ha meg tudjuk oldani, hogy csak vele menjünk bevásárolni, sétálni, játszótérre. Egyedül menjünk érte az óvodába, vagy bölcsödébe, üljünk le vele játszani, őt is babusgassuk. Segítség lehet a számára továbbá, ha mindent megbeszélünk vele, például, hogy miért szopizik a kicsi, és a nagy miért nem, hogy miért jönnek az emberek a kicsit csodálni, és a naggyal miért nem foglalkoznak annyit. Próbáljuk vele megszerettetni a kicsit úgy, hogy pozitívan állítjuk be. Például, hogy ajándékot hoz neki, vagy együtt örülünk vele, ha a kicsi rámosolyog, és kifejezzük, hogy azért történik ez, mert nagyon szereti a nagyobb testvérét stb.
Fontos, hogy ne legyenek elvárásaink a nagyobb felé: egy egy-másfél-két éves gyermek még játékbabaként kezeli a testvérét, ne bízzuk rá, figyeljünk, ne adjon neki apró tárgyakat, ne feküdjön rá. Egy nagyobb 3-4-5 éves testvértől pedig ne várjuk el, hogy besegítsen a csecsemőgondozásba. Ha szívesen teszi, hagyjuk, de ne használjuk kisanyukaként. Összefoglalva, beszélgessünk sokat a nagyobb gyermekkel, figyeljünk oda a jelzéseire, és szeressük nagyon, hiszen ő az első!